A magyar láncfűrészek története

Vitaindító

Jelen írást egy vitaindítónak szánom, ugyanis a valaha Magyarországon gyártott láncfűrészekről rendkívül kevés információnk van és bízom benne, hogy valaki ki tudja még egészíteni új információkkal, esetlegesen új típusokkal azt a tudást, amivel most rendelkezünk.

Néhány hete, azaz 2019 augusztusa előtt még magam is csak egy magyar láncfűrészről tudtam, a többek között Bojtos János gyűjteményében is lévő Kismotor és Gépgyár által gyártott, KL 150/1-es típusról, amelyről készült képeket ezen a honlapon, valamint a Facebook-on is megosztottam úgy mint az egyetlen magyar láncfűrész típus.

A Facebook-os bejegyzésemhez több hozzászólás is érkezett, melyek szerint nem ez a típus az egyetlen magyar láncfűrész, hanem ennek elődei is voltak.

Jelenleg négy változatról tudunk, köszönet érte Cziéber Tibornak, Néth Antalnak, Tóth Józsefnek, akik fényképeket, újságcikkeket bocsátottak rendelkezésemre és nem utolsó sorban Bojtos Jánosnak, aki nélkül ez a folyamat el sem indulhatott volna.

A témában azért nagy a bizonytalanság, mivel ezek a gépek a honvédség megrendelésére készültek, így nemcsak a technikai paramétereik, hanem még a létezésük is hadititoknak minősült.

Ezúton is megkérek mindenkit, aki rendelkezik bármilyen információval, dokumentummal, fényképpel jelentkezzen elérhetőségeinken, de kérem azokat is, akinek a családjában van katona, utász, gépgyártásban résztvevő, irattáros, akinek lehet rálátása a második világháború kezdete és az 1950-es évek közepe közötti láncfűrész gyártásra, kérdezze meg, hogy rendelkezik-e bármilyen ismerettel a témában, annak érdekében, hogy minél pontosabban fel tudjuk térképezni a magyar láncfűrész-gyártás történetét.

Amit eddig tudunk

A fentebb említett urakkal folytatott beszélgetésekből, levelezésekből, valamint a képekből és újságcikkekből négy géptípust azonosíthatunk, ezek közül három féle elő is került. Legnagyobb példányszámban a KL 150/I-es típus található meg különböző gyűjteményekben.

Jelenlegi tudásunk szerint az első magyar láncfűrész terveit Csonka János 1935-ben szabadalmaztatta.

Csonka János két gépet tervezett, az egyiket egy kiskocsin elhelyezett benzinmotor hajtotta meg egy flexibilis száron keresztül, a másik pedig közvetlen villanymotor meghajtású volt.

Mind a kettő ténylegesen legyártásra került és tesztelésre át lett adva a honvédségnek.

Sajnos a 2. világháború alatt ezek a gépek eltűntek, megsemmisültek, csak az elektromos meghajtásúból került elő egy példány, amely egy darabig Cziéber Tibor birtokában volt, jelenleg pedig Tóth József gyűjteményének legfényesebb magyar ékköve.

Csonka János elektromos láncfűrésze
Csonka János benzinmotoros láncfűrésze flexibilis meghajtással korabeli felvételen
Csonka János elektromos láncfűrészének egyetlen ismert példánya Tóth József gyűjteményéből. Fotó: Cziéber Tibor
Csonka János elektromos láncfűrészének olajozó szerkezete
Fotó: Cziéber Tibor
Csonka János elektromos láncfűrésze
Fotó: Cziéber Tibor
Három fűrész
Fotó: Cziéber Tibor

Az alábbi képeken, – amelyeket Cziéber Tibor bocsátott rendelkezésemre – láthatók a Csonka János gépgyárában készült gépek. Az egyetlen megmaradt elektromos gépen 1944-es gyártási év szerepel.

Csonka János után fia a szintén gépészmérnök Csonka Béla is letette névjegyét a magyar láncfűrész-gyártás asztalára.

Doros István a Szilvásvárad-i Erdészeti Múzeum egykori igazgatójának újságcikkéből kiderül, hogy a honvédség, a műszaki (utász) munkáihoz megrendelte egy motorfűrész gyártását a budapesti Kismotor és Gépgyártól az ezerkilencszázötvenes évek elején, de az azóta előkerült egyéb dokumentumok, kiadványok szerint valószínűsíthető, hogy valójában a megrendelés korábban történhetett, ugyanis a Kismotor és Gépgyár jubileumi kiadványában 1950-es évszám szerepel a KL 150/I típus mellett.

A Kismotor és Gépgyár jubileumi kiadványa

Tény az, hogy Csonka Béla gépészmérnök és csapata megtervezte, majd az üzem ennek alapján legyártotta a kétszemélyes motorfűrészgépet, a rendelkezésre álló adatok szerint mindösszesen tíz példányban.

Azt sem tudjuk, hogy a Doros István által említett tíz példány a prototípusra, vagy a szilvásváradi múzeumban is megtalálható KL 150/I típusra vonatkozok-e.

Az mindenképpen kijelenthető, hogy két típus készült, ezek kinézetükben mindenképpen különböznek, de arról nem tudunk, hogy a technikai tartalom változott volna. Ezek közül az egyik a katonai verzió lehetett, a másikat – feltételezésem szerint – talán az erdészetek kapták volna, polgári felhasználásra.

A katonai változat restaurálás után Néth Antal gyűjtemányéből
A KL 150/I Bojtos János gyűjteményéből

Doros István cikkéből kiderül még az is, hogy a gépet hadititokként kezelték, így az nem kerülhetett valódi szakember, vagyis fakitermelő erdészeti szakmunkás kezébe. Ez aztán azzal járt, hogy a gép hibáinak feltárása és azok kijavítása abban az időben elmaradt.

A KL 150/I hibáiról készült később két szakvélemény, mégpedig 1956. április 27-én és 1956. május 14-én. Erről a szilvásváradi múzeumban ma is fellelhető jegyzőkönyvek tanúskodnak. Az Országos Erdészeti Főigazgatóság megbízásából próbálták ki szakemberek egymástól függetlenül a Bajai Állami Erdőgazdaság pörbölyi, valamint a Börzsönyi Állami Erdőgazdaság nógrádverőcei erdészeténél a KL-150/I típusjelzéssel ellátott gépet. (Sajnos 2019 augusztusi látogatásom során a múzeumban dolgozók nem tudtak a jegyzőkönyvekről és elmondásuk szerint a nem sokkal azelőtt elvégzett leltározás során nem találkoztak ilyen irattal.)

Doros szerint:

“A szakvélemények — enyhén szólva — nem kedvezőek

A gép javára az akkor már szélesebb körben használt csehszlovák gyártmányú, MRP típusjelzésű benzinmotoros láncfűrészgéppel szemben szinte csak egyetlen jó tulajdonságát említik, a könnyebb súlyt.

A teljesség igénye nélkül említem meg néhány hiányosságát:

  • A motorfűrész tartása kényelmetlen, a két fogantyúszarv egymástól való távolsága kevés, a szarvak rövidek.
  • A vezetőlemez keskeny és gyenge, elfordítása bonyolult.
  • Az olajozószerkezetnél a vezetőkerék nincs leburkolva, ezért balesetveszélyes.
  • A motor nehezen indul, meleg állapotban pedig nem lehet beindítani, harminc perces üzem után, bár a gép még nem melegszik, mégis magától leáll.
  • A terhelést a motor nem bírja.

Összegzésként mindkét jegyzőkönyv megemlíti, hogy a motorfűrész bevezetése a gyakorlatba visszalépést jelentene a már bevált MRP típusú motorfűrészekkel szemben.”

Doros István -aki valószínűleg nem tudott a Csonka János által tervezett és gyártott láncfűrészekről- a cikkét a következőkkel zárja:

“Mi viszont — ha úgy tetszik, szintén egyfajta összegzésként — inkább azt emelnénk ki: büszkék vagyunk erre a jobb sorsra érdemes motorfűrészre, s arra a szakmai csapatra, amely megalkotta. Nem az ő hibájuk, hogy sorsa nem tudott kiteljesedni, s nem szolgálhatta a magyar erdőgazdálkodást. Akkor ugyanis elmondhatnánk, hogy termelt fát magyar motorfűrész a magyar erdőkben.”

A fentiekhez én csak annyit tennék hozzá, hogy az összes magyar láncfűrészre büszkék vagyunk és bízom benne, hogy még előkerül a hiányzó típusból is legalább egy példány.

Néhány kép a gép részleteiről. Fotó: Néth Antal

Végezetül az alábbi linkre kattintva a KL-150/1-es gép oldalára ugrik, ahol további képeket, adatokat és még egy videót is megtekinthet erről a típusról.